További szolgáltatásaink érdeklik? Vissza a NovaHR Nyitóoldalra
ÉRDEKLŐDÖM!

A szervezeti kultúra értékalapú fejlesztése lehetővé teszi, hogy a szervezeten belül és kívül a fejlesztett értékrendekhez méltóan kommunikáljanak, cselekedjenek a munkatársak és ezt képviselje a vezetői kultúra is. Ez egy összetartó erő is, amely lendületet ad a szervezet eredményes működéséhez. A küldetés-meghatározás során a szervezet meghatározza, mit szeretne elérni; a szervezeti kultúra értékalapú fejlesztésével pedig arra ad választ, azt hogyan kívánja megtenni. Szervezetfejlesztő képzésünkkel ebben a folyamatban vagyunk partnerei, hogy a szervezeti alapértékek és küldetés-meghatározás erőteljes, sikeres és hiteles legyen. A meghatározásban való együttműködésen felül támogatjuk a szervezetet ennek a gyakorlatba való átfordításában is.

A stratégiai tervezés folyamatában vagyunk partnerei, amely során a jövőkép és küldetés-meghatározást követően a stratégia megvalósításához elengedhetetlen sikertényezőket, stratégiai célokat és cselekvéseket segítünk megfogalmazni, a stratégiai alternatívák értékelését, stakeholder-elemzéseket és feltételrendszerek felállítását, valamint a stratégia megvalósításának mérési rendszerének kidolgozását támogatjuk.

A jelen Covid-pandémia által kialakult helyzet még aktuálisabbá teszi a vállalat szempontjából fontosnak tartott folyamatok újratervezését és optimalizálását. Ezáltal maga a szervezet is megújul, ez pedig a siker kulcsa: ebben a megújulási folyamatban vagyunk szakmai partnerei. Felkészült tanácsadóink az előzetes felmérések alapján az ügyfél jóváhagyására javaslatot készítenek az üzleti folyamatok újjászervezésének megvalósítására és az előzetes intézkedések meghozatalára. Mindez kiterjed a vállalat irányítási, működési és szervezeti struktúrájának felülvizsgálatára, üzleti területek irányítására, működésének, erőforrás-felhasználásának vizsgálatára, folyamatok kapcsolódásainak, hatékonyságának és erőforrás-szükségleteinek feltárására és az irányítási, döntéstámogatási és adminisztrációs IT-megoldások felülvizsgálatára.

A digitalizációs átállás és fejlesztés során a szervezet megalkotja a gépek, adatok, folyamatok és emberek egy újfajta, összetettebb és magasabb szintű, automatizált egységét. Ez a folyamat elengedhetetlen a vállalatok életében, ezen átállás nélkül nincs jövő. A szervezeti változás jelenti ebben a folyamatban a kihívást. A digitális stratégia megalkotása során ki kell térni a digitalizációs átállás folyamatában minden érintettre és folyamatra, azok beazonosítására és bevonására. Ezen felül meg kell vizsgálni az adott szervezet érettségét, és hogy milyen üzleti hatása lesz az átállásnak. A változásmenedzsment eszközeivel szükséges megtámogatni a digitalizációs transzformációt. Felkészült tanácsadóink segítik ezt a komplex átállási folyamatot. A Digi HR üzletágunk a HR digitalizációjával foglalkozik.

Vezetőfejlesztő programjaink és képzéseink során a kezdő és haladó vezetői készségeket fejlesztjük. A vezetőknek ma a Covid-pandémia okozta új helyzetben fontos a távmunka során is sikeres vezetőként megnyilvánulniuk mint hiteles, támogató, kapcsolódási készségben erős vezetők, amellett, hogy szakmailag és a technológiai jártasságban otthon vannak. Ezen kompetenciák fejlesztésében vagyunk partnerei: a Soft Skill képzések alatt a vezetőfejlesztő képzéseinknél olvashatja el részletesen a képzés tematikát.

A kompetenciafejlesztés és tehetséggondozás két olyan terület, amely elengedhetetlen a jó munkaerő megtartásához és a hatékony, eredményes működéshez. Az ezt felölelő stratégia kidolgozásában felkészült tanácsadóink a szükséges helyzetfelmérést követően a kitűzött célok mentén javaslatot készítenek a kompetenciafejlesztés és tehetséggondozás rendszerének szervezetre szabott kialakítására.

A coaching támogatja a vezetőket, munkatársakat, csoportokat és csapatokat a szervezeten belül, hogy új készségeket, szokásokat fejlesszenek ki, amely által sikeresebb és boldogabb életet és harmonikusabb együttműködést érhetnek el. A coaching nem tanácsadás, hanem egy olyan együttműködés, amely támogatja az egyének és csapatok belső erőforrásainak felszínre hozását, saját és önazonos megoldások megtalálását. E folyamat során önismeretük és készségeik fejlődnek.

Egyéni, csoport- és csapatcoaching során vezetők és munkatársak számára biztosítunk készségfejlesztő coachingalkalmakat. Egy coachingciklus 4 és 12 ülésből áll, és egy meghatározott készségfejlesztő célkitűzés mentén dolgozunk együtt.

Egyéni coaching során egyénileg történik a kitűzött kompetencia-fejlesztés.

A csoportcoaching során ugyanazon kompetencia fejlesztésese mentén dolgozunk együtt a csoporttal, például egy vezetői csoport 5 kulcskompetenciájának fejlesztésével foglalkozunk coachingeszközökkel.

A csapatcoaching célkitűzése egy adott csapat mindennapi együttműködésének fejlesztése coachingeszközökkel.

Felkészült és nagy tapasztalattal rendelkező coachokkal dolgozunk.

Érdeklődés

ADATOK ÉS ELÉRHETŐSÉGEK MEGADÁSA

Kérem, adja meg a vezetéknevét.
Kérem, adja meg a keresztnevét.
Kérem, adja meg a telefonszámát.
Kérem, adja meg az email címét.
Kérem, adja meg az email címét.
Az adatok elküldéséhez el kell fogadni a nyilatkozatot
ÉRDEKLŐDÖM!